Tér-érzet Alkotó fotográfus kiállítás
Barkó Rózsa: Pillér-őr
Nyugati téri Alexandra könyvesházban Tér-érzet: a tér nem más, mint a formák és azok távolságának fizikai jelensége. A távlat – perspektíva – érzékeltetése csak egyik összetevője e fizikai jelenségnek, mindez nem lenne izgalmas fények nélkül. A fény nemcsak az élet legfontosabb forrása, de az általa keltett árnyékok teszik többek között izgalmassá a fotográfiát. Fotóiskolánk (fotooktatas.hu) alkotó fotográfusai mind sikerrel elsajátították az alapokat, s amint a falra került fotók bizonyítják, jól élnek e remek lehetőségekkel. Alkotó fotósaink saját stílusukban, de mindenképpen a fotóművészet iránti alázattal a perspektíva és a fények tudatos felhasználásával hozzák létre képeiket.
Fotók sokasága található családi albumokban, közösségi portálokon, weblapokon – meglehetősen vegyes színvonalon. Sajnos kevés fényképező ember fordít gondot a képminőségre, pedig mai digitális világunkban már nem elég élesen leképezni egy tárgyat vagy személyt.
Az igazán értékes alkotásokat fénnyel-képpel és ésszel készítjük. Ezért is hívja a magyar nyelvtan „fény-kép-észnek”. A kiállított alkotások egyedisége pedig arra mutat rá, hogy ezt az eszközt milyen sokféleképpen lehet alkalmazni a művészetre érzékeny közönség szolgálatában.

Dr Kiss Krisztina: Csigafejlődés
Szertettel meghívjuk a Tér-érzet című fotókiállításunkra!

Helyszín: Alexandra könyvesház kávézó

Cím: Budapest 1055 Nyugati tér 7.

Megnyitó: 2013. március 8. (péntek) 18:00

A kiállítást megnyitja: Imre Tamás AFIAP fotóművész

Megtekinthető: 2013. április 5. (péntek)

Nyitvatartási idő: hétfőtől szombatig 10:00-22:00-ig, vasárnap 10:00-20:00-ig


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Tér-érzet Alkotó fotográfus kiállítás meghívó
12»
Nikon