„Az Év Természetfotósa”
Tányérajkúak Photo:© Máté Bence
kiállítás a Természettudományi MúzeumbanIdén 21. alkalommal hirdették meg „Az Év Természetfotósa” pályázatot, amelyre 14 kategóriában 307 szerzőtől 3822 alkotás érkezett. A neves fotósokból álló héttagú zsűri 123 fotót választott ki a Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításra, amely 2014. január 27-ig tekinthető meg.

Idén 21. alkalommal hirdették meg „Az Év Természetfotósa” pályázatot, amelyre 14 kategóriában 307 szerzőtől 3822 alkotás érkezett. A neves fotósokból álló héttagú zsűri 123 fotót választott ki a Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításra, amely 2014. január 27-ig tekinthető meg.
Kategóriánként három díjat, mellette számos különdíjat osztottak ki. A pályázat rangját az is mutatja, hogy az össz-díjazás meghaladta a 2 millió forintot. Ehhez szükség van nagylelkű támogatókra is, mint a pályázat nevét is adó főszponzor GDF Suez Energia Zrt., vagy a Dunapack Kft., hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Az év legszebb természetfotóit könyv alakban megjelentette az Alexandra kiadó. A 192 oldalas könyv a fotók készítésének történetéről is mesél, s a felszerelés, beállítások titkaiba is beavatja az olvasót.
Az Év Természetfotósa a pályázat történetében immár negyedszer Máté Bence lett - előtte 2000-2004. között Az Év Ifjú Természetfotósa címmel büszkélkedhetett. Bence a FotóOktatás fotóiskola népszerű oktatója, a falakon 13 képét csodálhatja meg a kiállítás látogatója. Övé Tányérajkúak címmel az Év Természetfotója is, mely búvártokban elhelyezett, műanyag ballonok segítségével úsztatott, halszemobjektíves, távirányított kamerával készült borzas gödényekről. Az Év Ifjú Természetfotósa címet idén Balla Tihamér nyerte el kollekciójával. A legjobb búvárfotós különdíját Tökölyi Csaba nyerte.
12»
Nikon