„Az Év Természetfotósa”
Szubjektív benyomásaimról is beszámolok. A fotók egy része túlmegy a szépségek ecsetelésén, drámai pillanatokat mutat be. Például a Madarak viselkedése kategóriában Máté Bence Csúcsragadozó és Halálos szorítás című képei rádöbbentenek arra, hogy a létért folytatott küzdelemnek véres pillanatai és áldozatai is vannak. A Kezünkben a Föld kategória képei között több elgondolkodtató, sőt sokkoló, állásfoglalásra kényszerítő akad. Máté Bence Vállfa című képe egy, a lábába akaszkodó műanyag vállfától megszabadulni nem tudó sirályról az ember környezetéért való nagyobb felelősségvállalása után kiált. Az emberi gonoszság és mértéktelen természet-zsarolás felkiáltójelei: Rákossy Ágnes: Szereted a békacombot? (combjaitól kegyetlen módon megfosztott gyepi békák), dr. Simán László: Néma döbbenet (megcsonkított delfintetemek).
A Tájak kategóriában kevesebb az egzotikus, távoli tájakon készült fotó, ez számomra rokonszenves változás, s örömmel üdvözöltem a falakon a kisebb, megkapó tájrészletekről készült alkotásokat. Az Ifjúsági kategória az oroszlánkörmeiket meresztgető fiatal fotósok tehetségét mutatja, a Fekete-fehér kategória pedig immár sokadszor bizonyította önálló létét, megmutatván, hogy a Természet ábrázolása szürke árnyalatokban is erős kompozíciókat eredményez.
A kiállított fotók jó részére kategóriától függetlenül jellemző az alapos felkészülés, a különleges technikai megoldások (távvezérlés, multiexpo, stb.) alkalmazása, persze, nem hanyagolható el a fotós szerencséje sem a különleges pillanatok elkapásánál. Nagy örömmel szemléltem azokat a fotókat, amelyek különleges fényekben készültek. Sok esetben maga a fotós is elősegítette a látványt például saját, jól átgondolt tájolású les építésével, vakus, LED lámpás világítási effektusok bevetésével.

Érdemes néhány órát rászánni e pazar kiállítás megtekintésére, beleértve azokat a rövid ismertetőket is, melyeket az alkotók fűztek képeikhez.

Krivánszky Árpád
«12
Nikon