Kerekes István
EFIAP/diamond fotóművészKerekes István (1977)
Nemzetközi és hazai fotópályázatokon több mint 1800 díjat nyert el.
A legismertebb és legeredményesebb fényképe a Yelena című portréja, mellyel eddig 6 kontinens 53 országában 400 díjat nyert. Ez az eredmény abszolút rekord a magyar fotográfia történetében. A Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) adatai alapján nem csak Magyarországon, hanem világviszonylatban is egyedi eredmény ez, mivel a szövetség nem tud még egy fényképről amelynek ennyi díja lenne a világon.
2012 –ben első magyarként és a világon a legfiatalabb fotóművészként – megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség által a versenyfotográfia terén adományozott akkori legmagasabb szintű kitüntetést a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát (EFIAP/p.)
2018 -ban átvehette - a jelenlegi legmagasabb - az Excellence FIAP/Diamond3, a Kiváló Művész gyémánt hármas fokozatot. Amikor ezt az elismerést megkapta, a világon összesen öt fotóművész birtokolta e címet, s közülük a legfiatalabb.
Ugyancsak 2018 -ban fotós munkásságáért Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült.
A hazai legrangosabb fotópályázatokon, Magyar Sajtófotó pályázat, az Év Természetfotósa pályázat, többszörösen is díjaztak (I-II-III. helyezések, különdíjak).
Kedvenc témái: szociofotó, portré, természetfotó
A MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetséges) és a naturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége) tagja.
2012 óta folyamatosan vesz részt nemzetközi és hazai fotópályázatok zsűrizésén mint zsűritag vagy zsűri elnök
Fényképeiből ízelítő és eredményei megtekinthetők a www.kerekesistvan.com oldalon.
Haladó szintű kortárs művészfotó tanfolyamon előadó

Kerekes István
Nikon