Becker Irén és Szabó Béla
Becker Irén és Szabó Béla nemzetközi sikere Szerbiában
Nemzetközi sikerek SzerbiábanKét magyar fotográfus egykoron oktató és tanítványa, mára kollégák szép sikert értek el Szerbiában.

A déli szomszédunknál 16. alkalommal került megrendezésre a Kalendar, legszebb naptárak pályázat. A pályázat kiírója, a Szerbiai Art Direktorok Klubja által felkért zsűri a TARA Nemzeti Park naptárát különdíjban részesítette. A kiállítást Újvidéken és Belgrádban mutatták el.

TARA Nemzeti Park naptár 2012
Az Öttevényen élő Szabó Béla és budapesti Becker Irén kapcsolata a véletlennek köszönhető a szerbiai nemzeti parkkal.

Egy fotós kirándulás alkalmával jutottak el a TARA vidékére. Ekkor keresték fel a nemzeti park igazgatóságát, hogy információkat kapjanak a területről. Itt kerültek kapcsolatba Boriša Čolić-cal, akinek megtetszett a két magyar, akik közül az egyik remekül beszél szerbül, mivel Becker Irén Vajdaságban látta meg a napvilágot. Meghívta őket, hogy látogassanak vissza. A magyar fotográfusok azóta már háromszor töltöttek el hosszabb időt a TARA Nemzeti Parkban vendégként.

A park igazgatósága évente ad ki naptárt, ebben az évben Szabó Béla és Becker Irén, valamint Uros Petrovics egy alkotásából készült el a kiadvány, amely különdíjat kapott a 16. Kalendar pályázaton.

Az alkotók munkáiból a TARA Nemzeti Park az év második felében kiállítást tervez Szerbiában. A magyar fotográfusok idehaza is szeretnék bemutatni munkájukat és megmutatni a közönségnek a déli szomszéd természeti szépségeit az ott élő emberek mindennapjait.
Nikon